1989

A rendszerváltásról szóló magyar könyvek többsége belülről indul: a kerekasztal, a Nagy Imre-újratemetés, a pártállam lassú összecsuklása. Vágvölgyi B. András 1989 című regénye a másik irányból jön. A hidegháború végjátékából, a nagyhatalmi és titkosszolgálati perspektívából közelít ahhoz, ami Magyarországon abban az évben történt, és ebből a távolabbi nézőpontból hajtja vissza a kamerát Budapestre.

A könyvet a Nyitott Könyvműhely adta ki 2009 decemberében, épp a nagy évforduló végén, 560 oldalas, kartonált kötetben.

Napló, ponyva és kémregény egy kötésben

Az 1989 nem tartja be a műfaji szabályokat, és nem is akarja. Van benne a naplóregény személyessége, a ponyva lendülete, a kémtörténet gyanakvása, sőt a rémregény sötétebb hangja is. A szereplők között fiatalok, politikusok és ügynökök mozognak, és a regény nem csak az eseményeket követi, hanem az akkori eszmei vitákat is: mit akart a nemzedék, amely ezt az évet fiatalon élte át, és mennyi maradt belőle.

Ez a keverék a könyv legnagyobb tétje. Aki a rendszerváltásról tankönyvi rendet és kronológiát vár, annak zavarba ejtő lehet, hogy egy fejezeten belül váltakozhat a hangnem a komolytól a szándékosan olcsóig. Aki viszont emlékszik rá, milyen volt az az év, annak éppen ez lehet a hiteles: 1989 egyszerre volt a nagy szavak és a kisstílű alkuk ideje, a reményé és a csalódásé, és a regény nem próbálja ezt utólag kisimítani.

A szerző mint mellékszereplő

Vágvölgyi maga is ott volt. Akkor fiatal szemtanúként, az események peremén mozgott, nem a döntéshozók között. Ez a pozíció érződik a könyvön: nem emlékirat és nem leleplezés, hanem egy résztvevő megfigyelő regénye, aki tudja, hogy a történelem jelentős része a díszletek mögött zajlott, és hogy a kortársak ebből jobbára csak a pletykát és a sejtést látták.

Érdemes ezt a kettősséget szem előtt tartani olvasás közben. Az 1989 fikció, még ha valós hátteret használ is. A kémtörténeti szálaknál az olvasónak magának kell eldöntenie, hol ér véget a dokumentálható és hol kezdődik az írói játék. A könyv ezt a bizonytalanságot nem oldja fel, és szerintünk jól teszi: egy olyan évről, amelyről évtizedek múlva is kerülnek elő iratok, gyanús is volna a túl magabiztos végszó.

Ötszázhatvan oldal kockázat

Az 1989 elsősorban azoknak szól, akik maguk is emlékeznek az évre, vagy akiket a rendszerváltás nem csak politikatörténetként, hanem életérzésként érdekel. A szerző újságírói, esszéírói és filmes múltja érződik a tempón és a jelenetezésen; a könyv inkább mozaik, mint egyenes vonalú cselekmény.

Gyengéje ugyanebből fakad. Ötszázhatvan oldalon a műfaji kalandozás néha önmagáért valónak hat, és nem minden kitérő éri meg a ráfordított időt. Aki egy feszes, egyetlen szálra fűzött politikai thrillert keres, az máshol jár jobban. Aki viszont szereti, ha egy regény kockáztat, és elviseli, hogy nem minden kockázat jön be, annak ez a könyv egy ritka kísérlet a közelmúlt magyar irodalmában: a rendszerváltás mint kalandregény.

Nem árt hozzá némi háttér. Aki nem élte át az évet, annak segít, ha nagyjából tudja, mi történt június 16-án a Hősök terén, mit jelentett szeptemberben az osztrák határ megnyitása a keletnémet menekülteknek, és miért volt október 23. a köztársaság kikiáltásának napja. A berlini fal november 9-i leomlása és a romániai decemberi fordulat pedig megmutatja, hogy a magyar események egy sokkal nagyobb, egész Közép-Kelet-Európát érintő láncreakció részei voltak.

Miért érdemes ma elővenni

A megjelenés óta eltelt évek egy furcsa többletet adtak a könyvnek. 2009-ben az 1989 egy húszéves évfordulóra reagált, amikor a rendszerváltás még a közelmúlthoz tartozott. Ma már egy olyan nemzedék olvassa, amely számára az az év ugyanolyan történelem, mint a szüleinek 1956 volt. Ebből a távolságból a regény eszmei vitái, amelyek akkor talán túl ismerősnek tűntek, inkább dokumentumként hatnak: megmutatják, milyen kérdéseken vitatkoztak a fiatalok, mielőtt kiderült volna, hová vezet mindez.

Ehhez nem kell egyetérteni a szerzővel, és nem is kell minden fordulatát hitelesnek elfogadni. Elég, ha az olvasó kíváncsi arra, hogyan látta az évet valaki, aki benne élt, és aki később hivatásszerűen figyelte a közéletet.

Ha tetszett

Ha az 1989 hangja megfogta, a szerző Kolorádó kid című könyve is a Nyitott Könyvműhelynél jelent meg. Az év közép-európai egészéhez Timothy Garton Ash The Magic Lantern (1990) című szemtanú-beszámolója ad jó ellenpontot: Varsó, Budapest, Berlin és Prága 1989-e egy brit történész szemével, közvetlenül az események után. Ha pedig a hidegháborús titkosszolgálati világ vonzza, John le Carré A kém, aki bejött a hidegről (The Spy Who Came in from the Cold, 1963) ma is a műfaj mércéje. Történelmi tárgyú könyveinket a Történelem polcon gyűjtjük.