Veritas

1711 tavaszán néhány nap különbséggel két ember hal meg himlőben: I. József német-római császár Bécsben és XIV. Lajos fia, a francia trónörökös. A történelemkönyvek ezt balszerencsének könyvelik el. Rita Monaldi és Francesco Sorti nem hisz a balszerencsében, és a Veritas hétszázötven oldala arról szól, miért nem.

A regény a szerzőpáros Atto Melani-ciklusának harmadik kötete az Imprimatur és a Secretum után. Magyarul a Nyitott Könyvműhely adta ki 2010-ben, vaskos, keménytáblás kötetben.

Egy félvak kasztrált a császárvárosban

Atto Melani valós figura volt: kasztrált énekes, aki a XVII. század derekán Itália és Párizs színpadain aratott, majd a francia király diplomatájaként és informátoraként csinált második karriert. Monaldi és Sorti ebből a félig dokumentált, félig homályos életből építik fel a maguk Attóját: hiú, ravasz, pletykás, öregedő intrikust, aki mindig többet tud, mint amennyit elárul.

A Veritasban Atto már idős és alig lát. A Napkirály levelét hozza titokban az ifjú császárnak, egy figyelmeztetést, amely egy ellene szőtt összeesküvésről szól. Ugyanekkor érkezik Bécsbe az oszmán követség is. Aztán József megbetegszik és meghal, és a francia udvarban ugyanaz a kór viszi el a trónörököst. A történetet ismét Atto hű segítője mondja el, aki az első két kötetből ismerős lehet, és akinek a szemén keresztül a bécsi udvar egyszerre lenyűgöző és visszataszító.

Ahol az erősség és a gyengeség ugyanaz

A ciklus védjegye a levéltári anyag és a fikció összeszövése. A szerzők szívesen hangsúlyozzák, hogy regényeik hátterében valós dokumentumok állnak, és a kötetek végén hosszan sorolják forrásaikat. Az Imprimatur Olaszországban ezért is keltett vitát: XI. Ince pápa pénzügyeiről állított olyasmit, amit sokan nem szívesen olvastak.

A Veritas ebben a hagyományban a legmerészebb. A két himlőhalál mögött egy olyan hatalmi átrendeződést sejtet, amelyben bankárérdekek, angol és holland kereskedőtőke és a Velencei Köztársaság titkos alkui dolgoznak össze, és amely kijelölte a következő évszázadok európai erőviszonyait. A magyar olvasó külön figyelhet: a szálak egyike Zrínyi Miklós nevéig is elér.

Itt kell őszintének lenni. Ami a Secretumban még a kor iránti rajongó kíváncsiság volt, az a Veritasban néha átbillen a mindent megmagyarázó összeesküvés-elméletbe. Minél nagyobb a tét, annál kevésbé hihető, hogy egyetlen kézben futnak össze a szálak, és a regény helyenként inkább bizonygat, mint mesél. Aki a történelmi krimit a rejtvény kedvéért olvassa, az jól jár; aki a végén a valódi 1711-ről szeretne tiszta képet kapni, annak a szerzők állításait érdemes fenntartással kezelnie.

A másik nehézség a terjedelem. A barokk részletgazdagság a sorozat élvezetének a fele, de a Veritasban vannak hosszú szakaszok, ahol a leírás és a mellékszál elnyeli a cselekményt. Aki az Imprimatur zárt, egyetlen fogadóba szorított feszültségét szerette, itt türelmesebb olvasásra kényszerül.

Bécs, ahogy ritkán látjuk

Ami mindezért kárpótol, az a város. A Habsburg-főváros a török ostrom után alig három évtizeddel, az udvari ceremóniák, a színházak, a járványtól rettegő utcák és a diplomáciai pletykák Bécse ritkán kerül ilyen közel a magyar olvasóhoz. Monaldi és Sorti zenetörténész és vallástörténész párosként abban a legjobbak, hogy a korszak hétköznapi anyagát, ételeket, hangszereket, titkosírásokat, rangsorokat, kézzelfoghatóvá teszik.

Atto pedig még mindig remek figura. Az öregség nem szelídítette meg: ugyanúgy hazudik, manipulál és sértődik, mint fiatalon, csak most már tudja, hogy nincs sok ideje. A regény legjobb jelenetei azok, ahol az elbeszélő végre átlát rajta, és mégis vele marad.

Kinek ajánljuk? Elsősorban annak, aki az első két kötetet már elolvasta, és nem riad vissza egy újabb téglától. Önállóan is érthető, de a szereplők közötti viszony és Atto figurájának súlya csak a sorozat ismeretében bontakozik ki igazán. Kezdőknek inkább az Imprimaturt javasoljuk. A sorozat további darabjai az Irodalom és a Történelem polcon találhatók.

Egy gyakorlati megjegyzés: a regény tele van német, latin, olasz és francia nevekkel, címekkel és udvari tisztségekkel. Érdemes nem fennakadni minden egyes mellékszereplőn. A szerzők gondoskodnak róla, hogy a fontos figurák visszatérjenek, a többiek pedig a díszlet részei, amelyek a korszak sűrűségét adják. Aki egy-egy estén ötven-hatvan oldalt halad, annak a könyv lassan, de biztosan beszippant.

Ha tetszett

Ha a Veritas elnyerte a tetszésedet, a sorozat előzményei kézenfekvők: az Imprimatur 1683 Rómájába, a pestisgyanús karantén fogadójába visz, a Secretum pedig 1700 nyarára, a spanyol örökösödés körüli alkudozásokhoz. A műfajon kívül Umberto Eco A rózsa neve (1980) a nagy előd, amelyhez a páros regényeit mindenki méri, és Iain Pears An Instance of the Fingerpost (1997) című regénye is hasonlóan játszik a dokumentum és az elbeszélő megbízhatatlansága közötti feszültséggel.