Isteni téveszme

Kevés könyvről vitatkoztak annyit a 2000-es évek második felében, mint erről. Richard Dawkins 2006-ban adta ki a The God Delusion című kötetet, és a Nyitott Könyvműhely már a következő év októberében megjelentette magyarul, Isteni téveszme címen, vaskos, keménytáblás kiadásban. Aki akkor kézbe vette, többnyire már tudta, mire számíthat: a világ talán legismertebb evolúcióbiológusa leült, és végigvette, miért tartja Isten létezését rendkívül valószínűtlennek.

A könyv nem filozófiai traktátus és nem is pamflet, hanem valahol a kettő között áll. Ettől erős, és ettől sebezhető is.

Az Isten-hipotézis mint tudományos kérdés

Dawkins kiindulópontja egyszerű, és sok olvasót már az első fejezetekben felbosszant: szerinte Isten létezése nem a hit magánügye, hanem tényállítás a világról, amelyet ugyanúgy lehet mérlegelni, mint bármely más hipotézist. Ha létezik egy természetfeletti tervező, aki megalkotta az univerzumot, az a világegyetem egész más képét adja, mint ha nem létezik. Ezért szerinte a tudománynak igenis van mondanivalója a kérdésről.

Ebből építi fel a könyv központi érvét, amelyet ő maga a „végső Boeing 747” néven emleget. Fred Hoyle hasonlatát fordítja meg: ha a bonyolult élőlények túl valószínűtlenek ahhoz, hogy véletlenül jöjjenek létre, akkor egy még bonyolultabb tervező még valószínűtlenebb. A tervező-hipotézis tehát nem oldja meg a bonyolultság rejtélyét, csak egy szinttel feljebb tolja. A természetes kiválasztás ezzel szemben megmagyarázza, hogyan épül fel lépésről lépésre a bonyolultság az egyszerűből.

Dawkins sorra veszi a klasszikus istenérveket is: Aquinói Tamás öt útját, az ontológiai érvet, Pascal fogadását, a személyes vallásos élményre hivatkozást. Felvázol egy hétfokú skálát a biztos hittől a biztos tagadásig, és magát a hatodik fokra helyezi: nem állítja, hogy bizonyítani tudja Isten nemlétét, csak azt, hogy rendkívül valószínűtlennek tartja.

Ahol a könyv a legjobb, és ahol a leggyengébb

A legerősebb részek azok, ahol Dawkins a saját terepén mozog. A fejezet, amely a vallásosság evolúciós eredetét tárgyalja, máig gondolatébresztő. Itt nem a vallás „hasznosságát” keresi, hanem azt veti fel, hogy a hit más, hasznos lelki hajlamok mellékterméke lehet: például annak, hogy a gyerekek hajlamosak feltétel nélkül elfogadni a szülők és a felnőttek szavát. A morál eredetéről szóló fejezet szintén jól érvel amellett, hogy a jó és rossz megkülönböztetése nem a vallásból ered, és hogy a szent szövegeket a hívők is válogatva olvassák.

A gyengébb pontok ott vannak, ahol a teológiába téved. A kritikusai – köztük nem kevés nem hívő filozófus – joggal vetették a szemére, hogy a vallást gyakran a legnaivabb formájában támadja, és kevés türelemmel kezeli a kifinomultabb teológiai hagyományt. Aquinói Tamás érveinek tárgyalása például inkább gyors, mint alapos. Aki erre a részre kíváncsi, annak érdemes egy filozófiai ellenkönyvet is mellé olvasnia.

A hangnem ízlés kérdése. Dawkins szellemes, olykor kifejezetten szórakoztató, de a gúny néhol felülírja az érvelést. Aki eleve egyetért vele, élvezni fogja; aki nem, könnyen megtalálja azokat a mondatokat, amelyek miatt félreteszi a könyvet.

A tudatosság felkeltése mint program

Kevésbé idézett, de fontos réteg a könyv politikai célja. Dawkins kifejezetten az amerikai helyzetre reagál, ahol a nem hívőket abban az időben társadalmi gyanakvás övezte. Az ateizmust vállalható, nyíltan kimondható álláspontként akarja megmutatni, és párhuzamot von a korábbi emancipációs mozgalmakkal. Ebből a szempontból a könyv egyfajta kiállás is, nem csak érvelés.

Ide tartozik a gyerekek vallásos neveléséről szóló kritikája is. Dawkins szerint torz dolog „katolikus gyerekről” vagy „muszlim gyerekről” beszélni, hiszen egy gyerek még nem lehet elég idős ahhoz, hogy ilyen kérdésekben állást foglaljon. Ez a gondolat máig az egyik legtöbbet vitatott pontja.

Magyar olvasóként érdemes tudni, hogy a könyv amerikai közegre íródott, ahol a kreacionizmus és a vallásos politika egészen más súllyal van jelen, mint Közép-Európában. Sok szenvedélyes passzusa ezért itthon kissé túlméretezettnek hat.

Kinek való?

Annak, aki egy jól megírt, határozott állásfoglalást akar olvasni a vallásról egy tudós szemszögéből, és nem zavarja, ha a szerző nem titkolja az elfogultságát. Hívő olvasónak is hasznos lehet, ha a legerősebb ateista érveket akarja megismerni, és kész vitatkozni velük. Aki viszont kiegyensúlyozott vallásfilozófiai áttekintést keres, az csalódni fog.

Ha a szerző többi munkája is érdekli, Richard Dawkins szerzői oldalán összegyűjtöttük a legfontosabbakat.

Ha tetszett

Dawkins másik, a Nyitott Könyvműhely által kiadott kötete, A legnagyobb mutatvány kevésbé polemikus, és sokkal több benne a biológia: aki az evolúció bizonyítékaira kíváncsi, ott jobb helyen jár. Daniel C. Dennett Breaking the Spell (2006) című könyve ugyanerről a témáról szól, de filozófusi türelemmel. Ellenpontnak pedig Alister McGrath The Dawkins Delusion? című válasza ajánlható, amelyet egy teológus és volt molekuláris biofizikus írt kifejezetten erre a könyvre.